acheter cialis

A LIA Alapítvány a Norvég Kormány támogatásával 2014-ben útjára indította a Fenntartható zöldhulladék-gazdálkodás elnevezésű projektjét. Ennek keretében 2015. március és november között három alkalommal két-két napos térítésmentes szakmai képzést szervez Lókodban norvég szakemberek vezetésével az udvarhelyszéki (elsősorban homoródmenti) közbirtokosságok és erdőtulajdonosi társulatok tagjainak, erdészeknek, illetve a témában érdekelteknek. Az első képzés időpontja március 18-19., ezt megelőzően február 26-án 10 órától a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Solymossy utca 29 sz.) kerül sor egy tájékoztatóra és a képzési sorozat ismertetőjére, amely többek között az alábbi témákat tartalmazza:

  1. Környezettudatos szemlélet vidéken
  2. Legelő- és erdőtakarítás
  3. Legelők – erdők védelme, talajvédelem
  4. Zöldhulladék felhasználás energiatermelésre (fenntartható zöldhulladék-gazdálkodás), regionális együttműködés, támogatási lehetőségek, stb.


Kezdeményezésünket azért tartjuk fontosnak, hogy

  • ne a szántókon, kaszálókon, legelőkön tüzeljük el azt, amivel otthon fűteni tudunk,
  • a fahulladékot is feldolgozzuk, és ezáltal kevesebb fát vágjunk ki,
  • új munkahelyeket teremtsünk,

Az ingyenes képzésre 2015. március 13.-ig lehet jelentkezni a 0748 096 863-as telefonszámon vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A projektről a www.lia-biomass.ro oldalon találhatnak részleteket az érdeklődők.

A projekt megvalósítását a Norvég Kormány támogatja a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Zöld ipari innováció Romániában program keretében.


Bethlen Gábor Alap Góbé termék Merkúr Áruház - A Székelyföldi Üzletlánc! Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

2014 © ÉLŐ SZÖVET